Szomszédünnep logo

Az Európai Szomszédünnep története

Partnereink
A Szomszédünnep az Európai Szomszédünnep mozgalom része:
Európai szomszédünnep
A programot koordinálja a:
Hungarofest Nonprofit Kft.

A Szomszédünnep ötlete a kilencvenes évek elején született meg Párizsban, ahol a nehezebb sorban vagy egyedül élő szomszédok megsegítésére segítőhálót hoztak létre a 17. kerületben. Karácsonyoztak azokkal, akiknek nincs családjuk, az időseknek bevásároltak, a szülők reggel iskolába vitték az ugyanoda járó gyerekeket a szomszédságból. 1999-ben a kerületben megtartották az első Szomszédünnepet 800 lakóépület bevonásával, több mint 10 000 résztvevővel. A rákövetkező évben már országos méretűvé vált az esemény, és közel félmillióan ünnepeltek egy időben.

A 2000-ben Párizsból induló kezdeményezésnek immár számos résztvevője van szerte Európában (2009-ben 9 millió ember 29 országban) és már több mint 30 ország vesz részt a Szomszédünnepben az egész világon.

2003-ban a Szomszédünnepet Franciaországon kívül már Belgiumban is megtartották - összesen három millió résztvevővel.

2005-ben már 450 európai városban ünnepeltek egyszerre 16 országban - közülük 13 európai uniós ország - s így az Európai Szomszédünnep közelebb hozta egymáshoz az európai polgárokat.

2010-ben közel 10 millió résztvevő és 1300 város és partnerszervezet csatlakozott az Ünnephez az egész világon, köztük Magyarországról elsőként Pécs is.

 

 

 

Támogatók