Szomszédünnep logo

Szomszédünnep Pécsett, 2010. május 28.

Partnereink
A Szomszédünnep az Európai Szomszédünnep mozgalom része:
Európai szomszédünnep
A programot koordinálja a:
Hungarofest Nonprofit Kft.

A Hungarofest Nonprofit Kft. kezdeményezésére 2010-ben május 28-án, Magyarországon került először megrendezésre a Szomszédünnep Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában. A rendezvényre városszerte közel 35 helyszínen, több mint ezer pécsi civil és aktivista közreműködésével készültek. A Szomszédünnepre Pécs minden szegletéből jelentkeztek szervezők, összesen 50 olyan helyszínen ünnepeltek, ahol a szervezők felvették a Hungarofest munkatársaival a kapcsolatot, de számos olyan saját szervezésű összejövetel is akadt, ahol spontán csatlakoztak az egész várost felpezsdítő és megmozgató rendezvényhez.

Az esemény kiemelt célja volt, hogy megmutassa a helyi közösség szervezőerejét, és felhívja a figyelmet egymás elfogadására, a kulturális sokszínűségben rejlő teremtőerőre.

A pécsi Szomszédünnepre a készülődés már napokkal korábban elkezdődött, aznap pedig voltak olyan helyszínek, ahol már reggel kitették a bútorokat, közösen főztek, zenéltek és beszélgettek a lakók és a meghívottak. A legtöbb helyen 16-17 óra körül gyülekeztek az emberek, ekkor kezdték főzni a gulyást, pörköltet, sütni a malacot.

17 órakor Pécs főterén, a Széchenyi téren 250 lufit engedtek egyszerre gyerekek a magasba: a lufikra felbélyegzett képeslapokat rögzítettünk, melyeket az ország polgármesteri hivatalaiba juttathatott el a kedves megtaláló. Szeretnénk ugyanis, ha az eseményt jövőre országos szinten is meg tudnánk rendezni. Számos pont volt a belvárosban, ahol nem csak a szűk lakóközösséget várták: a Király utcában az utcabálon, a Labor Kulturális Szövetség helyszínein vagy a Citrom utcában a Tüke kút körül.

A legtöbb helyen az udvarokban, vagy a házak előtti utcaszakaszon ünnepeltek, de nagyon sok közösségi ház is megnyitotta kapuit a nyilvánosság előtt. Elmondhatjuk, hogy mindenhol sokkal többen voltak, mint ahogy arra a szervezők számítottak, így körülbelül 2000-2500 pécsi lakos ünnepelhetett egy időben

 

 

 

Támogatók